Rólunk

 

INTÉZMÉNYÜNK BEMUTATÁSA

Az Olaszliszkai Kerekerdő Óvoda és Bölcsőde épülete a község központjában helyezkedik el, amely 2009-ben fenntartói és pályázati forrásból kívül és belül is megújult. Rengeteg lehetőséget ad, a településünkön áthaladó Bodrog folyó, csak az óvó nénik leleményességén múlik, hogy ezt kihasználva, milyen módszerekkel segítik, hogy gyermekeink, a környezeti nevelés területén minél több ismeretanyaggal gazdagodjanak. Intézményünkben 2012-től egy csoport egységes óvoda-bölcsődei csoporttal működött, majd 2018. szeptembertől pályázati forrásból sikerült kialakítanunk egy mini bölcsődei csoportot.  Fenntartója Olaszliszka Község Önkormányzata.

 

Gyermekeink

Jelenleg 3 óvodai és 1 mini bölcsőde csoporttal működünk.  A nevelési évet 83 óvodás és 7 fő bölcsődés gyermek kezdte intézményünkben. A számok is mutatják, hogy nagy létszámú csoportokkal működik intézményünk. Egy gyermek SNI, kettő pedig folyamatos megfigyelés alatt van.

Tevékenységközpontú Pedagógiai Programunk célja, hogy a különféle tevékenységeken, programokon keresztül minél több tapasztalatot, élményt szerezzenek gyermekeink, amely által nyitottabbak lesznek a külvilág megismerésére. Az eltérő életkörülmények, a családok nevelési szokásai, nem minden esetben teszik lehetővé, hogy a gyermekek kialakult szokásokkal kerüljenek óvodába. Ezért a jövőben is nagy hangsúly kell fektetünk a tisztálkodási és étkezési szokások kialakítására.

 

Intézményünk pedagógusai a Helyi Tevékenységközpontú nevelés programja szerint végzik munkájukat, amely meghatározza azokat a szakmai elveket, nevelési célokat, feladatokat, tevékenységeket, amelyek biztosítják a gyermekek személyiségének fejlődését, a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek differenciált fejlesztését, tehetséggondozást és a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelését. Programunkban kiemelten jelenik meg a játék fontossága, melyet a készség és képességfejlesztés leghatékonyabb módjának tartunk. A játékot tekintem a legfőbb személyiségformáló eszköznek az óvodás gyermek életében, benne minden tanulási tartalom megjelenik: ismeret, jártasság, készség.

 

Nevelőtestületünk

A gyermekek nevelését, gondozását 5 fő óvodapedagógus, ebből 1 fő óvodavezető és 1 fő óvodavezető helyettes, 1 fő kisgyermeknevelő és 5 fő dajka végzi. Nevelőtestületünk minden tagja példaértékű pedagógiai munkát végez, akik hivatás és gyermekszeretetük révén mindent megtesznek, hogy gyermekeink boldog óvodásként tölthessék mindennapjaikat. Az elmúlt 5 évben, a nyugdíjazások miatt nevelőtestületünk szinte teljesen kicserélődött, amely nem könnyű feladatot adott, hiszen mindannyian mások vagyunk, különböző személyiség jegyekkel, más értékrenddel, idő kellett ahhoz, hogy összecsiszolódjunk. Közösségünk tagjai, számíthatnak egymás segítségére, elismerjük és becsüljük egymás munkáját, sokszor merítünk egymás ötleteiből. Nevelőtestületünk nyílt és őszinte, felvállalják véleményüket, hiszen a negatív észrevételek is lehetnek építő jellegűek. Szinte minden éven fogadunk óvodapedagógus hallgatókat, akik intézményünkben töltik gyakorlati idejüket. A mentorok és az óvodapedagógusok segítő, lelkiismeretes munkájának köszönhetően sok új szakmai ismerettel gazdagodhatnak ez idő alatt.

 

Kapcsolataink

A sikeres pedagógiai munka eléréséhez, nagy hangsúlyt fektetünk a gyermekek szüleivel való eredményes együttműködésre. Szívesen bekapcsolódnak ünnepeink előkészületeibe, játszó délutánokba. Elfogadják javaslatainkat, észrevételeinket, megpróbálják otthoni szokásaikba beépíteni. Napi kapcsolatban vagyunk a házi orvossal és a védőnővel, akik rendszeresen járnak óvodánkba egészségügyi, tisztasági ellenőrzésekre. Szívesen bekapcsolódunk községünk programjaiba, ahol a gyerekek kedves műsora mindig nagy siker.

Jó a kapcsolatunk az Általános Iskolával, részt veszünk egymás ünnepségein, közös játszó délutánokat szervezünk. Több rendezvényünket községünk Művelődési Házában szervezzük.

Minden éven bekapcsolódunk a Sárospataki Művelődési Ház szervezésében megrendezésre kerülő Népmese hete, Mesemondó verseny, Ünnepi játszó délelőttök programjaiba.

A Családsegítő Szakszolgálat mindig segítségünkre van a nehezebb gyermekvédelmi problémák megoldásában. Az értelmi képességek terén kissé megkésett gyermekekkel külön fejlesztőpedagógus is foglalkozik, hogy iskolakezdésre felzárkózhassanak. A beszédhibás gyerekek logopédus segítségével a nevelési év végére óriási fejlődésen mennek keresztül. Ezen kívül egy mozgásterapeuta is segíti fejlesztő munkánkat. Hetente egy nap játékos hittant tart községünk plébánosa és intézményünk hitoktatója.

Fontosnak tatjuk, hogy ne csak az óvodában találkozzunk, hiszen a szabad, kötetlen programok közelebb hoznak egymáshoz bennünket. A nevelési évet szalonnasütéssel kezdjük, ezzel is segítve az új kollégák beilleszkedését. Nyáron kétnapos kirándulást szervezünk, ősszel pedig egynapos szakmai napra megyünk, valamely környékbeli óvodába. Köszöntjük egymást születés és névnapján. Karácsonykor közös vacsorával zárjuk az évet, ahol saját készítésű meglepetéssel kedveskedünk egymásnak.

 

Tárgyi feltételek

Az óvoda tárgyi felszereltsége az átlagosnál magasabb, ez annak köszönhető, hogy több évig részt vettünk az IPR pályázatán, amelyen keresztül lehetőségünk volt sok-sok tárgyi eszköz, fejlesztő játék megvásárlására. Most pedig az Esélyteremtő Óvoda pályázata nyújtott segítséget, hogy új játékeszközöket vásárolhassunk. A csoportszobáink tágasak, világosak, berendezésük igényes. A fejlesztő szobánk több funkciót is ellát, hiszen a szakemberek munkája mellett, nagy mozgásfejlesztőként is használjuk.  A mini bölcsődei csoportot úgy alakítottuk ki, hogy az minden szempontból megfeleljen és kényelmes legyen a legkisebbek számára. A bölcsődéhez külön öltöző és mosdó tartozik, amely segíti a gondozók feladatait a gyermekek öltöztetési és tisztálkodási teendőinél. Tavaly a tálalókonyhánk új bútorzatot kapott, kicseréltük az elhasználódott háztartási gépeinket. A nyár folyamán saját költségvetésből és pályázati forrásból, a két vizesblokkot felújítottuk és átalakítottuk, hogy mindhárom csoportnak különálló mosdóhelysége legyen.

 

A csoportokban van egy sóvár, amely kedvező hatással van a légúti megbetegedésekre, az asztmás és allergiás gyermekekre.   Mint tudjuk, gyermekeink beleszületnek a digitális világba, melynek ismerjük a veszélyeit, de ha helyesen szabályozzuk és tudatosan alkalmazzuk, sokat segíthetnek képességeik fejlesztésében is. Minden csoportban interaktív tábla segíti a pedagógiai munkánkat, melynek segítségével gyermekeink észrevétlenül tanulhatnak.

A szépen parkosított, tágas udvarunkon, gyermekeink több mozgást fejlesztő játék közül választhatnak, az építéshez, formázáshoz, lapátoláshoz pedig kettő nagyméretű homokozó nyújt lehetőséget. Folyamatosan cseréljük a régi vas játékeszközöket, többfunkciós fa játékokra. A bölcsődés korúaknak külön udvarrészen felállított játékeszközök biztosítják a biztonságos, nyugodt játszást, a mindennapi levegőzés, esős idő esetén is megoldható, hiszen a csoportból kilépve terasz nyújt védelmet.

Gazdálkodás

Óvodánk fenntartója és működtetője a helyi önkormányzat. Gazdálkodás terén intézményünk önálló. Az óvoda működéséhez szükséges anyagi fedezetet a költségvetés biztosítja. Fenntartónk mindent megtesz, hogy szakmai munkánkhoz minden személyi és tárgyi feltétel biztosítva legyen.

 

Rólunk alkotott vélemények

Szülők mondták

Mindennapjaink

Galériája

Munkatársaink

Bertáné Batta Magdolna
Óvodavezető
Bizub Zita
Óvodavezető helyettes
Antalné Nemes Éva
Óvodapedagógus
Ivánné Molnár Szilvia
Óvodapedagógus
Csontosné Berta Emőke
Óvodapedagógus
Kajuha Anett
Óvodapedagógus hallgató
Szigeti Ferencné
Dajka
Göttli Istvánné
Dajka
Gabura Tamásné
Dajka
Szigeti Márta
Kisgyermeknevelő
Román Miklósné
Bölcsődei dajka